Kollégium bemutatása

Kollégiumunk Nyíregyházán az Alvég utca 5. sz. alatt, az iskolával
közös épületben helyezkedik el.
A kollégium 80 fő elhelyezésére alkalmas, a lányok és fiúk szobái külön
szinteken, az első és második emeleten kerültek elhelyezésre.
Minden szoba saját zuhanyzóval és WC-vel rendelkezik. A tanórákra való
felkészülést közös tanulószobában, tanári felügyelet mellett oldjuk meg.
A számítógépteremben a mai követelményeknek megfelelő számítógépek
szolgálják az iskolai feladatok elkészítését. A megbízható, jó tanulmányi
átlaggal rendelkező gyerekek a saját szobájukban is tanulhatnak.
Minden kollégiumi szoba rendelkezik internet elérhetőséggel, amely
elengedhetetlen része a tanulók mindennapjainak.
A tanulás tanításával, a mindennapi felkészülés ellenőrzésével érjük el,
hogy a tanulmányi mutatók növekedése nemcsak egyéni, hanem
kollégiumi szinten is megvalósuljon.
Az Abigél AMI és Gimnázium diákjainak kollégiumi felvétele az
iskolai beiratkozással egy időben történik.
Iskolánk tanulói számára a kollégiumi elhelyezés térítésmentes. A
kollégiumban a napi háromszori étkezésért kell térítési díjat fizetni,
amely a hátrányos helyzetű tanulók számára kedvezményes.
Kollégiumunk tagja lehet bármely nyíregyházi középfokú iskola nappali
munkarendű képzésén tanuló diák. Szakképző iskolások csak az első
szakképzettség megszerzéséig kaphatnak térítésmentesen kollégiumi
elhelyezést.